Tudtátok, hogy Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere is a Kertvárosban lakik?

Tudtátok, hogy Mező Misi, a Magna Cum Laude zenekar frontembere is a Kertvárosban lakik? Ezen a héten neki teszünk fel 13+1 kérdést.

Pár éve Kőszegen, egy fesztiválon láttalak először élőben énekelni, álltál egy asztal tetején a sok ember között, és olyan magával sodró kisugárzással áradt belőled a közönség és a zene iránti szeretet, hogy az jutott eszembe, hogy Te biztosan erre születtél, hogy énekelj.

  • Otthonról hozod a zene iránti szeretetet?

Azt gondolom igen, mivel muzsikus cigány családban nőttem fel, ahol mindennapos volt a zenélés. Sok mindent, ami a zenével kapcsolatos vagy a muzsikáláshoz szükséges, otthonról hoztam magammal, és azt próbáltam tökéletesíteni a gimis zenekarban, amiben játszottam, később a La Bomba zenekarban és végül a Magna Cum Laude zenekarban tudtam hasznosítani mindezen tudásokat. Mindig volt más is az életemben a zenén kívül, de valahogyan az évek alatt ezek lemorzsolódtak, nem kaptak akkora figyelmet, gondoskodást részemről, mint a zene.

  • Mesélnél picit a kezdetekről?

Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül, nem igazán volt egyértelmű az elején, hogy belőlem egy ünnepelt, ismert előadó lesz. Rengeteg nehézségen kellett keresztül menni, és nagyon sok áldozatot kellett hoznom nekem is, a szüleimnek is és a zenész társaimnak, hogy most itt álljak, álljunk. Persze az idő mindent meg tud szépíteni, de nehéz volt Békés megyéből, egy kis községből, Dobozról felküzdeni magam a magyar könnyűzene elitjébe. 25 év kemény munka előzte meg, ám soha nem merült fel bennem, hogy feladjam az álmaimat, amiért annyit tettem. Nem jöhetett szóba még akkor sem, amikor nagyon úgy nézett ki, hogy lehetetlen a Vihar- sarokból betörni a legjobbak közé. Sikerült.

  • Zenészi pályád során mire vagy a legbüszkébb?

Egyik, amire nagyon büszke vagyok az, hogy bár formált az élet, a kor, mégis meg tudtam maradni ugyanolyan vidéki srácnak, aki korábban voltam. Ezt én nagyon fontosnak tartom, bármit is érj el az életben, nem szabad elfelejteni azt, hogy ki voltál, honnan indultál, mik a gyökereid. A másik, amit elértünk a Magna Cum Laude zenekarral 20 év alatt. Számtalan meghatározó koncertélmény, olyan előadók voltak a vendégeink, akiken felnőttünk, és most egy színpadon állhatok velük. Ez hihetetlenül jó érzés.

  • Picit személyesebbet is szeretnék kérdezni. Nagyon sok rajongótok van, akik közül sok a hölgy. Szokták tudni, hogy hol a rajongás határa?

Mindenki, aki ismer bennünket és rajongó, teljesen tisztában van azzal, hogy kinek milyen a családi állapota, van-e felesége, gyermeke, és ezt a határt nem lépik át. A rajongás nem a személynek szól, hanem a produktumnak, annak, amit megalkottunk, legyen szó egy lemezről, a dalokról vagy egy koncertről.

  • A Dal 2018 új zsűritagja Te vagy. A sok tehetséges előadó közül mégis mely szempontok alapján teszed le a voksod valaki mellett?

Belső hangot kell követnem. Mit mozgat meg bennem? Van benne fantázia? Ki tud szakítani engem a saját kis életemből, miközben hallgatom? Megvan benne az a bizonyos “HOOK “ érzés? Fontos, hogy az előadó mennyire magával ragadó, mennyire őszinte és karizmatikus személyiség. Általában ezeket szoktam figyelni.

  • Mit tanácsolnál egy szárnyát bontogató XVI. kerületi fiatal zenésznek?

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni:) Hinni az álmaiban és abban, hogy azokat megtudja valósítani, ha kellően elszánt és rengeteget dolgozik érte. Ne dőljön be a könnyen jött sikernek, az olyan gyorsan el is vész.

  • Úgy tudom szoktál jótékonykodni. Biztosan sok mindenkinek sikerült örömöt szerezned/szereznetek. Melyik volt a legemlékezetesebb?

Pár évvel ezelőtt a Magnával adományt vittünk Gyergyószentmiklósra, a Szent Anna Otthonba, amit Böjte Csaba testvér igazgat. Egy 24 tonnás kamionnyi ajándékot vittünk, nem csak ruha, tartós élelmiszer, játékok, hangszerek, de hűtők, mosógépek, tv is a kamionon volt, ami segíti az ő működésüket, és megkönnyítí a nem túl zökkenőmentes életüket. Ez egy gyönyörű pillanat volt, ilyenkor valahogy többnek érzi magát az ember, jó másokon segíteni.

  • Szerettek itt lakni a XVI. kerületben?

Nagyon szeretünk itt élni a családommal, a Zebra Lakópark egy nagyon élhető hely. Minden nagyon közel van, 20-30 perc alatt a belvárosban vagy autóval és tömegközlekedéssel egyaránt. Célunk volt, hogy valami peremkerületet, kertvárosi részt válasszunk ki, ahol normálisabban, fókuszáltabban tudjuk nevelni a gyermekeinket, és nyugodtabban tudjuk élni az életünket. A XVI. kerület ilyen.

  • Nemrég született meg a harmadik gyermeked. Mindig is nagycsaládot szerettetek volna?

Egyáltalán nem :) Mindig volt egy félszem az apaságtól, a nagycsaládtól, de ez a hozzáállásom évek alatt sokat változott. A feleségemmel tudatos volt a 3 gyermek, ezt teljesítettük. Hatalmas dolog három gyermek, olyan dolgokat kap az ember a családtól, gyerekektől, amit sehol máshol. Fantasztikus érzés az apaság, a nagycsalád akkor is, ha sokszor nem éppen leányálom a gyermeknevelés. Örülök, hogy erre az útra léptem.

  • A zenészi pálya sok utazással és rendszertelen életmóddal jár. Hogy tudod összeegyeztetni a nagycsaládos életmóddal mindezt?

Nagyon nehéz, de már azt gondolom, kialakult, a feleségem fantasztikus partner ebben, aki sok dolgot levesz a vállamról, nélküle nem tudnám ezt így csinálni. Nagy áldás nekem a feleségem. Ami nagyon rossz és egyre rosszabb az, amikor koncertre indulok, és látom a gyerekek szemén, hogy milyen kár, hogy apa megint megy dolgozni. Ezt nagyon nehezen viselem, ennek ellenére azt gondolom, mégis többet vagyok a családommal, gyerekeimmel, mint aki minden áldott nap reggel 8-tól délután 17 óráig dolgozik.

  • Kevesen tudják Rólad, de hamarosan baptista teológusként végzel majd. Hogy alakult így?

Megtért keresztény lettem jó pár éve, és azt gondoltam, hogy nekem kötelességem minél többet megtudni a vallásomról, amit gyakorolok, a Megváltó Úr Jézusról és az evangéliumról, a Szent Írásról. Ezért beiratkoztam a Baptista Teológiai Akadémiára, ahol most végzős hallgató vagyok. Magam miatt csináltam, semmi tervem, szándékom nincs vele, egész egyszerűen érdekelt a téma.

  • Ha már teológia, akkor megkérdezem, hogy jártál már a Reformátorok terén?

Sajnos még nem jutottam el oda, de az átadó ünnepséget láttam felvételről, nagyon szép lett a tér, komoly bemutatása, összegzése a reformációnak. Ez a tér segít emlékezni erre az eseményre, segít visszavezetni a gyökerekhez.

  • Véletlen vagy tudatos választás volt, hogy a kerületbe költöztetek?

Nem hiszek a véletlenekben, mindennek, ami velünk történik, oka van, funkciója van az életünkben. Egyszer egy Magna rajongó az egyik koncerten odajött hozzám és mesélni kezdte, hogy ő építési vállalkozó, és most építenek egy lakóparkot a XVI. kerületben, menjünk ki és nézzük meg. Mi akkoriban a feleségemmel (még nem voltunk házasok akkor) a Bokréta utcában laktunk a IX. kerületben, és onnan bicikliztünk ki az építkezésre. A környezet egyből magával ragadott bennünket, a rendezett, tiszta utcák, a tömegközlekedéssel való zökkenőmentes, gyors utazás, az M0 közelsége, több bevásárló központ közelsége, gyerekkel, gyalogosan is gyorsan megközelíthető orvosi rendelő, posta, óvoda, iskola. Ezek nagyon fontos tényezők voltak, amik a lakásvásárlás mellett szóltak. Nem bántuk meg, szeretjük, és, ha véleményünket kérik ki ismerősök, barátok, hogy nyugis helyre hova költözzenek, csak a XVI. kerületet ajánljuk.

13+1 Miután már régóta laktok itt, van esetleg valamilyen ötleted, javaslatod, hogy mire lenne még szükség a Kertvárosban?

Talán szívesebben látnék még zenés klubokat, ahol élőzene van, kevés van a kerületben. Több játszótér is elférne, bár a Segesvár utcában levő játszótér prémium minőségű, és a Polgármesteri Hivatal előtti is az. Mellékhelyiségek kialakítása akár a Segesvár utcában levő játszótéren fontos lenne, bár, ha nagy a baj, igénybe lehet venni a közeli uszoda mosdóját is. A páskomligeti erdőnél található hatalmas rétet, ami ugyan már a szomszéd kerület, de közel van hozzánk, véleményem szerint jobban ki lehetne használni nyaranta. Kisebb rendezvények, büfékocsi, valahogy odavonzaná az embereket a természetbe.

 

 

 

 

 

https://szeretlek-kertvaros.blogstar.hu/./pages/szeretlek-kertvaros/contents/blog/49173/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?